Lendvától a Baščaršijáig: A 12. hagyományos kerékpáros kaland, tele felejthetetlen történetekkel

Négy kerékpáros, öt nap az úton, több száz megtett kilométer és számtalan felejthetetlen emlék. A lendvai kerékpár-rajongók csapata sikeresen teljesítette már a 12. hagyományos kerékpártúráját. Az idei cél? Szarajevó. Ám az oda vezető út minden volt, csak nem egyszerű pedálozás – váratlan közúti kihívásokat, próbatételeket és olyan emberekkel való találkozásokat hozott, akik egy életre megmaradnak az ember emlékezetében.

Július 4-én, szombaton reggel 6:30-kor gyűlt össze az idei csapat a lendvai színház- és hangversenyterem előtt: Branko Bratkovič, Igor Šendlinger, Rajko Vidak és Gorazd Horvatič. Dékánfalváig (Dekanovec) kerékpárral elkísérte őket Ivan Koncut (a négyes eredeti tagja, aki egy teljes évtizeden át tekertek a csapattal), Etjan Kiralj, Josip Šardi és Miran Bukovec is. A határon vett meleg búcsú után a négyes bátran folytatta útját Verőce (Virovitica) felé.

1. nap: Verőcén át, hátszéllel

Az első nap az optimizmus és a kiváló tempó jegyében telt. Az időjárás kedvezett a kerékpárosoknak, a lábak pedig még frissnek bizonyultak.

Az 1. nap statisztikája: 141 km | 250 m szintemelkedés | 23 km/h átlagsebesség

A napot energiával teli fejezték be, felkészülve mindarra, amit a következő kilométerek hoznak.

2. nap: Hőségriadó és kiszámíthatatlan egészségügyi problémák

Másnap reggel azonban az első próbatétel várta a csapatot. Egy vírusfertőzés és rossz közérzet miatt Igor sajnos nem tudta folytatni az utat. Így már csak hárman indultak el Diakovár (Đakovo) felé.

A második nap bizonyult a legmelegebbnek az egész útvonalon, a hőmérséklet elérte a 30 °C-ot.

A 2. nap statisztikája: 114 km | 500 m szintemelkedés | 21,1 km/h átlagsebesség

Diakovárra érkezve éppen csak lemaradtak a híres Đakovački vezovi fesztivál fő műsorszámáról. Ennek ellenére megtekintették a várost és annak nevezetességeit, majd a vacsora után gyorsan a megérdemelt pihenőre tértek.

3. nap: Belépés Bosznia-Hercegovinába és találkozás egy 93 éves pincérrel

Hétfőn 6:30-ban a trió folytatta útját Bosznia-Hercegovina felé. Egy gyors reggeli megálló után a vrpoljei pékségben, várakozás nélkül lépték át a határt, eurót váltottak konvertibilis márkára, és nekilendültek a pedáloknak Doboj felé.

Közvetlenül a határátlépés után észrevették az utak rosszabb minőségét. A sűrű forgalom és a sérült úttest maximális koncentrációt követelt. Ez a nap azonban meghozta az utazás legszebb történetét is.

»A vendéglő az enyém, én vagyok a pincér!«

Egy kisebb helyi vendéglőben tett pihenő során egy mankóval járó idősebb úr köszöntötte a fiúkat. Mivel azt hitték, hogy vendég, kedvesen helyet kínáltak neki. Ő mosolyogva így válaszolt: »A vendéglő az enyém, én vagyok a pincér.«

Letette a mankót, tálcát fogott és kiszolgálta őket. A beszélgetés során elárulta nekik, hogy hihetetlen módon 93 éves, amiből már 77 éve dolgozik pincérként! Még mindig minden nap ő vezeti a vendéglőjét, és viccesen hozzátette: leginkább az aggasztja, hogy kinek fog felszolgálni, ha az összes törzsvendége meghal. A csapat a életenergiája iránti mély tisztelettel hagyta el a vendéglőt.

A 3. nap statisztikája (Dobojig): 104,6 km | 270 m szintemelkedés | 22,3 km/h átlagsebesség

4. nap: Exkluzív kávé Maglajban és rögtönzött átkelés a szakadék felett

Keddön Zenica volt a cél. Az út a Bosna folyó mentén fekvő, festői Maglajon keresztül vezetett. Ott megállította őket a »Karabega Čikma« nevű hely tulajdonosa, aki éppen a háborúban elpusztult épület felújítását fejezte be. Bár a hely hivatalos megnyitóját csak három nap múlva tervezték, meghívta őket egy kávéra, és büszkén hangsúlyozta, hogy éppen a szlovéniai kerékpárosok a legelső vendégei.

Alig néhány kilométerrel odébb azonban sokk érte őket – teljes útlezárás felújítás miatt. Nehéz döntés előtt álltak: forduljanak vissza és tegyenek egy 20 kilométeres kerülőt, vagy kockáztassanak?

Az akció mellett döntöttek. Leszálltak a kerékpárokról, és egyesével, óvatosan áttolták őket egy keskeny, körülbelül négy méter hosszú fapadlón, amely egy mély építési árok felett húzódott. Néhány percnyi tiszta összpontosítás után biztonságosan átkeltek az akadályon.

A 4. nap statisztikája: 89,2 km | 523 m szintemelkedés | 19,2 km/h átlagsebesség

5. nap: Akácos bozótoson át a végső célig – Szarajevóig!

Az utolsó nap meghozta az összegyűlt fáradtságot, de a cél iránti erős vágyat is. Zenicából indultak el az utolsó 82 kilométerre, körülbelül 650 méter szintemelkedéssel.

Az útközbeni fennakadások miatt kerülőutat kellett választaniuk, amely egy öt kilométer hosszú, akácfákkal benőtt, murvás szakaszra vezette őket a vasúti sín mellett. Az út teli volt éles kövekkel és alig volt járható, így a kerékpárokat az idő nagy részében maguk mellett kellett tolniuk.

Miután leküzdötték ezt az utolsó vadont, már csak a Szarajevó előtti végső emelkedő következett (10 kilométer 400 méter szintkülönbséggel), majd egy hosszú, győzelmes lejtő a város szívébe.

A cél elérve 14:30-kor!

Szarajevó központjába fáradtan, de mérhetetlenül büszkén érkeztek meg. A híres Baščaršija közvetlen közelében szálltak meg, elkészítették a kötelező csoportképet, az estét pedig a megérdemelt ételek és a város lüktetése mellett töltötték. Másnap egy jahorinai kirándulás következett, pénteken pedig a szervezett hazautazás Lendvára.

Hagyomány, amely nem ismer határokat

Ez volt a lendvai csapat 12. hagyományos kerékpártúrája. Ennyi év alatt több ezer kilométert tettek meg együtt, szoros barátságokat kötöttek, és bebizonyították, hogy a kitartás és a kerékpározás iránti szeretet erősebb minden akadálynál.

Hogy hová sodorja őket az út jövőre, az még titok marad. De egy dolog teljesen világos – a hagyomány folytatódik!

A cikk Gorazd Horvatič beszámolója alapján készült.

Fotók: a kerékpárosok.