Sikeres volt a Pince- Hodos gyalogtúra

A Hodos és Pince közötti távolság 45 km. Ezt az útvonalat 2015-ben a hodosi Abraham házaspár gyalogolta le első alkalommal. A túra hamarosan követőkre talált, a tavalyi évben már tizennégyen teljesítették a távot sikeresen. Idén a kezdeményezéshez a csentei Pálinka turisztikai egyesület is társult, így közös szervezésben megvalósult a Pince – Hodos gyalogtúra.

Összesen harminchat túrázó vett részt idén a nem mindennapi kiránduláson – Muravidék vegyesen lakott településeiről, illetve Mala Nedeljáról, Gančaniból, Nagykanizsáról és Szalafőről érkeztek túrázók, valamint Szalafő polgármestere – közülük huszonhárman teljesítették a távot.
Pincén a faluotthonnál gyülekeztek a túrázók, ahol a Jaklin és Feher család fogadta őket. Pincétől a túrázók Völgyifalu és Csente felé indultak. Csentében a helyi közösség képviselői állítottak fel megállópontot, itt Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzat elnöke és nemzetiségi parlamenti képviselő is csatlakozott a csoporthoz. Lendván a Muravidéki Magyar Rádió szerkesztőségében várták a csoportot élő bejelentkezésre, majd Hosszúfaluban pihentek meg újra, ahol az idei Spárganap legelső vendégeiként köszönthették őket a szervezők. Hídvégen áthaladva Kámaházán a Tivadar család állította meg és kínálta házi útravalóval a csoportot. Dobronakra érve a György házban, 22 kilométert megtéve egy nagyobb pihenő következett

. A helyi magyar önkormányzat és Varga Edit elnök meleg étellel fogadta a kirándulókat, és természetesen frissítővel. Az út innen a Voglerház felé vezetett, kellemes erdei szakaszon. Szentlászlóra érkezve az ottani Helyi Közösség vendégszeretetét élvezték a túrázók, majd alig néhány kilométer múlva Kisfaluban, a faluközösség is frissítővel várta a résztvevőket. Pártosfalván az Ady Endre Művelődési és Turisztikai Egyesület borászati szekciójának tagjai állítottak standot fogadásra, hogy maradjon mindenkiben elég erő a goricskói dombok legyőzésére is. Szerdahelyre érkezve az Antal Ferenc Művelődési Egyesület képviselői, illetve Vugrinec Zsuzsi, a Moravske Toplice Községi Magyar Önkormányzat elnöke fogadta a túrázókat. Erdei úton folytatva Domonkosfát is útba vették, ahol Sal község magyar önkormányzat képviselői és Orban Dušan elnök fogadta a gyalogosokat. Itt is elkelt már a frissítő, hiszen a túra utolsó tíz kilométere, a legnehezebb szakasza következett. Erdei úton, a határkövek mentén haladva a dombvidék erdeiből kiérve a domaföldi egykori őrtorony látképe terelte el a nehéz lábak és az egésznapos kihívás fáradalmait. A kapornaki és domaföldi lakosok egy csoportja frissítővel, házi süteménnyel várta a csapat érkezését, hogy az utolsó 2,5 kilométert már biztosan sikerüljön legyőzni. A Hodosi vasútállomáson a forgalomirányító hölgy fogadta a kirándulókat, aki Dobronakig szintén részt vett a túrán. Egy csoportkép az állomáson, majd alig száz méter múlva a Hodos táblánál is készült fotó, ahol már az Abraham család tagjai várták a csoportot üdvözlő plakátokkal.
A végállomás az Abraham család otthonában volt, ahol a megfáradt túrázókat kitűnő goricskói gulyással és szegedi káposztával várták. A vacsora elfogyasztás után minde résztvevő emléklapot, a teljes túrát teljesítők pedig elismerést kaptak a szervezőktől.
A túra résztvevői egyetértettek abban, hogy a kirándulás meglehetősen fárasztó volt, de megérte. Gyönyörű vidékünk legszebb tájait szelték túl, remek társaságban, átélve a páratlan muravidéki vendégszeretetet, és megtapasztalhatták milyen az, amikor a teljesítmény vágya hajt a cél elérése felé. A túra üzenete idén is célba talált. Összekapcsolta a Lendva-vidéket és Goricskót, szlovéneket és magyarokat.
A szervezők hálásak mindazoknak, akik részben vagy egészében részt vettek a túrán. Külön köszönet azoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a túra megvalósulhatott. Köszönet a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségnek, amely lehetővé tette a kirándulást. A Dobronaki Magyar önkormányzatnak az ebédért, az Ábrahám és Cvijanović családnak pedig a vacsoráért, és nem utolsó sorban köszönet Monarh Császár Dezső magánvállalkozónak is a túrázók hazaszállításáért Pincére.
Jövőre ismét találkozunk!

« 1 A 6 »

A véleménye fontos!

avatar