Muravidéki borok zalai borbírálatokon

Nem újdonság, ha azt állítjuk, hogy a Muravidék és Zala megye között régóta jó a kapcsolat. Van egy egyesület a vidéken, amely 7 anyaországi egyesülettel tartja a hosszúéves kapcsolatot. A Csentei Szőlőtermelők Egyesülete immár harminc éve ápol baráti szálakat magyarországi borászokkal, kertbarátkörökkel, borlovagrendekkel. Közülük mindegyikben bortszerető embereket tömörítenek, négy egyesület azonban rendszeresen tart borbírálatot is. Mint minden évben idén is először Letenyére kapott meghívást a csentei egyesület, majd Lentiben, Zalaegerszegen és Sármelléken vettek részt boraik bírálaton.

Letenyén Paušić Ivan, Fordan Tibor, Kósa Ernő, Fehér József és Zelko Marko borai vettek részt a minősítésen, egy minta kapott aranyat, három ezüst született, egy mintát pedig bronz elismerésben részesítettek. A Lentiben rendezett borversenyen is öt csentei minta vett részt, hiszen egy nemleírt megállapodás alapján öt-öt borral veszenk részt az egyesületek egymás rendezvényén. A Lenti Gyümölcs- és Szőlőtermelők Egyesülete borbírálatára Szabó Lajos, Simon Jenő, Simon Laci, Pozsonec Robi és Simon Béla adott mintát. Két arany mellet a többi gazda ezüst elismeréssel térhetett haza. Zalaegerszegen idén áprilisban szervezték a borversenyt, Nagy Laci, Vidak Štefan, Gönc Frenki, Ivanič Stanko és Király István vettek részt a diplomakiosztón, amikor is három arany és két ezüst elismerést osztottak ki a csentei borászoknak. Sármelléken szokás szerint május elején tartják a borok minősítését, amikor a borok nagyja beérett. Hasanlóan, mint Lentiben itt a borászok, szőlőtermelők is részt vehettek a zsűri melletti minősítésben. Pahor Miran, Urisk Zmago, Kósa Ernő és Vidak Štefan voltak azok, akik részt vettek a bírálaton és őket illeti majd a két arany, két ezüst és az elismerés, amelynek kiosztására Orbán-napkor kerül sor a sármelléki Orbán szobornál.

 

De minden eredménynél sokkal fontosabb az, hogy a borászok, szőlőtermelők szakmai tapasztalatot cserélnek és ápolják a magyar barátságot.

 

Csentében Orbán-napkor kerül sor a következő rendezvényre, ugyanis május 26-án Orbán-napi rétesfesztivált rendeznek a helyi közösséggel karöltve, amelyet a hagyomány szerint szentmisével kezdenek az Orbán szobornál.
Dorisz Farics

A véleménye fontos!

avatar