A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség 13. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Halászléfőző Versenyt

Szombaton kellemes hangulatban zajlott e kulturális és szórakoztató gasztronómiai esemény. Lendván, a Drvarnica bar melletti füves területen sorakozott fel a 36 főzőcsapat Pincétől Hodosig, s még a szomszédos Magyarországról is, hogy összemérjék a halészléfőző tudományukat. Kárpát-medence e jellegzetes étele Muravidéken is ismert, s egyre kedveltebb különlegesség, mely nem hiányozhat egyetlen magyar konyhából sem. Az ide látogató vendégek kedvükre ízlelgethettek a halészlé nagy választékából, s mindemellett egyéb hal- és más helyi jellegű ételek sokasága csábította a kóstolni vágyókat. Egy finom porció után nem maradhatott el a frissítő lendvai fröccs sem.

Mindeközben a nagysátorból sokszínű népzene hallatszott, hiszen ott volt a X. Nemzetközi Néptáncfesztivál helyszíne. A néptáncegyüttesek és zenekarai őszinte odaadással mutatták be a nagyérdeműnek táncaikat, énekeiket, népzenei kincseiket; azokat az értékeket, amelyeket hagyományként ápolnak, tisztelnek és becsülnek köreikben.

A fergeteges délután felelősei:
– az Ezüstfenyő Néptánccsoport Zetelakáról (Erdély),
– a Folklorno društvo Prekmurje Lendava,
– a Zala Senior Táncegyüttes Zalaegerszegről,
– a Folklorni ansambel HKD Pomurje Lendváról,
– a Kerka Táncegyüttes Lentiből és
– a hazai Muravidék Néptáncegyüttes
és:
– a Harangláb Népzenei Együttes Zalaegerszegről,
– a Tokos zenekar Kolozsvárról, valamint
– a vendégszereplőink zenészei.

A gyermekfoglalkozásokról sem feledkeztek meg. Az érdeklődők válogathattak az íjászat, hintózás, arfestés és tetkókészítés között.
Az esti program főszereplői a Magyarországról érkező Kocsmazaj és a hazai Kontraband voltak.
A nap koronája természetesen a legjobb halászlevek díjazása volt.
1. helyezés a Vasi Kovácsé,
2. helyezés a Gyertyánosi Turisztikai Egyesületé, míg a
3. helyezés az Endre és Társai csapaté lett.
Arany minősítésben részesült még a tavalyi győztes csapat, a völgyifalusi ÖTE.
A legmutatósabb főzőhelyért járó díj a radamosi Harangvirág Turisztikai és Kultúregyesületet illette.
Nagyszerű szombat: kellemes hangulat, remek zene és tánc, kiváló gasztrókínálat! Megérte kijönni!

Tekintsék meg a fotógalériát!

 

« 1 A 2 »

A véleménye fontos!

avatar